Magyar Marfan Alapítvány a Szívsebészeti Kongresszuson

A Magyar Szívsebészeti Társaság Balatonfüreden megrendezett idei kongresszusán a Magyar Marfan Alapítvány több területen is képviseltette magát. A Prof. Dr. Szabolcs Zoltán, az alapítvány elnöke által az aorta modern sebészetének témájában tartott előadása mellett ugyanis Varró Csilla, Kurucz Johanna és Kurucz Henrietta egy poszteren mutatta be az Alapítvány tevékenységét a résztvevőknek.
Az alábbiakban Varró Csilla, beteg-érdekvédelmi munkatárs beszámolóját olvashatják a kongresszuson szerzett tapasztalatairól.


A Magyar Szívsebészeti Társaság XXIII. Kongresszusa 2016. november 3-5. között került megrendezésre Balatonfüreden.

A Magyar Marfan Alapítványt Kurucz Henriettával és Kurucz Johannával képviseltem.

Dr. Ágg Bence Károly és Dr. Benke Kálmán áldozatos munkáját dicséri az elkészített poszter, mely a Marfan-szindróma tüneteit, az Alapítvány tevékenységeit, összejöveteleit mutatja be, természetesen az elérhetőségek feltüntetésével, ahol segítséget kérhetnek. Az érdeklődők ezt szórólap formájában is megkapták.

Több cégtől ígéretet kaptunk a támogatásra, jövőbeni esetleges együttműködésre.

Az orvosok is érdeklődtek a Magyar Marfan Alapítvány céljai iránt, illetve a pácienseknek igénybe vehető kedvezményekről. Láttam, hogy több résztvevő már a helyszínen rákeresett a marfan.hu honlapra mobil eszközökön.

Összességében én úgy érzem hasznos volt a jelenlétünk.


A poszter a fenti előnézetre, illetve az alábbi linkre kattintva tölthető le PDF formátumban:
A Magyar Marfan Alapítvány bemutatkozó posztere a MASZIT XXIII. Kongresszusán

Szöveg és kép: Varró Csilla
2016.11.17.