Felhívás

Szeretnénk mindazok segítségét kérni, akik úgy gondolják, hogy részt tudnak vállalni a Marfan-szindróma genetikai hátterének kutatására fordított költségek fedezésében.

Első helyezés az Országos TDK Konferencián

A 2013. április 3. és 5. között a Szegedi Tudományegyetemen megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) Benke Kálmán és Ágg Bence "Szike és pipetta: Az aortadisszekció prediktorai Marfan-szindrómában" című előadása első helyezést ért el a Vaszkuláris Medicína szekcióban.


A Marfan-szindróma szív- és érrendszeri szövődményeit vizsgáló kutatásunk első eredményei, melyek nem jöhettek volna létre mindazok lelkes segítsége nélkül, akik részt vettek a hétvégenként zajló mintavételeken, ezúttal egy újabb próbát is kiálltak. Miközben az eredmények nemzetközi folyóiratban történő publikálása folyamatban van, azokat mind a Semmelweis Egyetemen TDK Konferenciáján (2013. február 13-15.), mind pedig az Országos Tudományos Diákköri Konferencián első helyezéssel díjazták a bírálók. A minden második évben megrendezett OTDK-nak ezúttal a Szegedi Tudományegyetem adott otthont 2012. április 3. és 5. között. Ezen a rangos eseményen Benke Kálmán (képünkön), a SE ÁOK V. éves hallgatója által bemutatott előadás, melynek társszerzője Ágg Bence (SE ÁOK VI. évf.) és témavezetője Dr. Szabolcs Zoltán (MMA elnök) volt, a Vaszkuláris Medicína szekcióban - az ország négy orvostudományi karáról továbbjutott hallgatók prezentációi között is - a legjobbnak bizonyult.

A fenti eredmény egy újabb remek példája annak az termékeny együttműködésnek, melyet a Marfan-szindrómások közössége és a Magyar Marfan Alapítvány munkatársai valósítanak meg.


Forrás
A XXXI. OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának végeredménye
A Szegedi Tudományegyetemen megrendezett XXXI. OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának hivatalos honlapja


Összeállította: Ágg Bence, medikus
2013.05.12.