A személyi jövedelemadó egy százaléka

A Magyar Marfan Alapítvány (MMA) elkötelezett a Magyarországon és a határon túl élő Marfan-szindrómás egyének felkutatásában, életminőségük javításában. Az alapítvány további célkitűzése a Marfan-szindrómára jellemző súlyos szív- és érrendszeri eltérések hátterében álló kóros folyamatok genetikai, molekuláris, sejt- illetve szöveti szintű felderítése. Nem utolsó sorban kiemelendő az alapítvány tevékenységi köréből a tanácsadás, a Marfan-szindrómások társadalmi beilleszkedésének, családalapításnak, gyermekvállalásának támogatása.

A Magyar Marfan Alapítvány támogatóinak korábbi években nyújtott segítsége nélkül nem jöhettek volna létre mindazon eredmények, melyekről az elmúlt év végén beszámoltunk, beleértve a hazánkban végzett genetikai vizsgálatok elindítását is. Támoatásukat ezúton is köszönjük!

Mindezen tevékenységek, ám különösképpen a genetikai, molekuláris biológiai kutatások az alapítvány szűkös költségvetéséhez mérten komoly kiadásokat jelentnek. Ezért szeretnénk kérni az MMA honlapjának minden Kedves Olvasóját, hogy amennyiben teheti, segítse az alapítványt a fent kiemelt, illetve az Alapító Okiratban foglalt célok megvalósításában személyi jövedelemadója egy százalékának felajánlásával.

Az Alapítvány neve: Magyar Marfan Alapítvány
Adószáma: 182-483-71-1-43
Technikai kód: 0403 8686465618

Segítségüket, támogatásukat előre is köszönjük!

2018.03.14.